Beckham
Egy bámulatos dokusorozat, egy bámulatos játékosról!
Beckham mindig is ott volt a kedvenc játékosaim között, pedig sajnos pont akkor kezdtem el jobban érdeklődni a futball iránt amikor már visszavonult. A köré épített brand, és a stílusa miatt szinte lehetetlen volt nem hallani róla, talán emiatt is kedvelem nagyon. Éppen ezért lepett meg a tény, hogy a napokban a Netflixen megjelent egy vele foglalkozó 4 részes dokusorozat. Valami talán dereng hogy tervben volt ilyesmi, de őszintén totál megfeledkeztem róla. 2 nap alatt a 2-2 epizódot megnéztem, és azt kell mondjam nagyon jól szórakoztam ez alatt a 4-5 óra alatt.
A 4 felvonás alatt végigkövethetjük Beckham teljes karrierjét. Kapunk soha nem látott archív felvételeket, interjúkat játékosokkal és edzőkkel. Tudtam ezelőtt is hogy voltak nem éppen szívlelt döntései, és időszakjai Davidnek, de egyenesen meglepett hogy milyen sokszor fordult ez elő. 98-ban egy jogtalan kiállítás miatt halálfenyegetéseket kapott, a családját pedig mindenféle módon ócsárolták. Fergievel, és a Real Madridon belül is voltak konfliktusai, és az LA Galaxyban is voltak nézeteltérések. Sok szart kapott a fickó, bár néhány azért jogos volt. És ezt értékelem Beckhamben hogy belátja évekkel később. Kifejezetten jó volt látni a mostani felvételeket, mert látszik hogy mostanság már 47 évesen mennyivel érettebb, és bölcsebb, ezáltal belátja hogy mikor voltak rossz döntései a karrierje során.
Ha nem is vagy egy hatalmas rajongója Beckhamnek, de szereted a 2000-es évek futballját, akkor kötelező megnézned, én nagyon szerettem, infókkal is gazdagodtam, és Beckham még menőbb lett a szememben.
(Imádom hogy most már az 50-es évei küszöbén rendmániás, és folyton feltakarít a házikójukban, szombatonként meg kimegy grillezgetni. Én is ilyen akarok lenni 30 év múlva.)