Finding Yeezus
Még a 2010-es évek elején megjelent egy, az ősrégi Pokémon játékokat idéző JRPG amit úgy hívtak: Kanye Quest 3030.
Jópofa kis játék, főként Kanye személye van a középpontban, de feltűnnek benne más ismert rapperek is. Eleinte nem is kreált akkora visszhangot, viszont egy eldugott pályán talált furcsaság miatt elterjedt egy teória, miszerint a játék embereket toboroz egy ascensionista szektához. Sajnos magára a szóra nem tudtam fix magyar megfelelőt, tulajdonképpen a transzhumanizmushoz erősen kapcsolható vallás.
Ez már annyira felkeltette az emberek érdeklődését, hogy egyenesen felkerült a Polybius, vagy a Zelda játékokon alapuló internetes városi legendák közé. Eltelt közel 10 év, de még mindig nem tudtuk hogy ki volt a játék rejtélyes alkotója, vagy hogy mégis mi célja volt ezzel a titkos a pályával. A poszteren látható 2 ausztrál fiatalember úgy döntött, végére jár ennek a többéves enigmának!
Ez a 6 részes minisorozat (van belőle egy egész estés cut is), próbálja a lehető legkevésbé nyers módon tálalni a nyomozás menetét. Annyira nem is nagyon kanyarodtak ki Kanyera, sokkal több hangsúlyt kapott az ascensionizmus. Mivel ahogy korábban is írtam, ez a vallás leginkább a transzhumanizmushoz köthető, így próbálták nagyon Mátrixosra venni a figurát (néha már kicsit túlzásba is estek), hiszen talán az tekinthető a leghíresebb médiumnak, ami transzhumanista gondolatokat is hordoz magában. Kifejezzen vicces egyébként, nagyon kretén humora van a srácoknak.
Az út során találkozunk megannyi fura arccal, de a játék kreálójának valódi személye így is nagyon meglepő.