Apu még facebookon látott egy klipet ebből, addig rágta a fülemet, ameddig be nem szereztem. Most délután le is daráltuk. A második epizód végére mondjuk jócskán leült az izgatottsága. Nem is csodálom.
Eléggé eltér a szokásos, könnyedebb maffiaközpontú daraboktól. Először Hardy eljátszik egy tajparaszt, mókás, egérképű brit gengsztert, de aztán egyre inkább átmegy a sorozat egy kőkemény drámába. De tényleg erős darab. A második, és harmadik epizód vége eléggé átmegy nyomasztóba.
Persze ez mind nem működne egy ügyes színészgárda nélkül, amiből kimagasodik Tom Hardy. Hogy ez mit játszott itt, aztarohadtélet! Talán a legnagyobb geci, akit filmen játszott (a Bronsonról még nem tudok nyilatkozni), nem is csodálom, hogy ezután kezdett befutni világszinten a fickó.
A színészi performanceok, meg a néha váratlan kanyarokat bevevő történet miatt jó ez, de néha elég olcsónak, és komolytalannak éreztem egyes részeit. Például az első epizódban Hardy karaktere belebaszkodja egy arc fejét egy crt tv-be. Az még hagyján, hogy nyilvánvaló a kontakt hiánya, de egy végtelenül gyökér vágással rakják bele a faszi fejét a már összetört képernyőbe.