Heat

Ez a film még mindig egy mestermű. 7-8 éve láttam utoljára és emlékeztem, hogy imádtam, de a befejezésen és a rablás utáni lövöldözésen kívül nem emlékeztem igazán sok mindenre. Nagyon működött tehát az élmény, mert az elkerülhetetlen vég miatt folyamatos gombóc van az ember torkában, ahogy a két főszereplő elkerülhetetlenül halad a sorsuk felé, ami mindkettőjük esetében a vereséget, a magányt és az ürességet jelenti, hiszen vagy így, vagy úgy, de elveszítenek mindent. Zseniális, ahogy Mann felépíti a karaktereket, hogy olyan mellékszálakra szánunk időt, amit egy szigorúbb producer talán kihúzatott volna, de itt tökéletesen be van ágyazva minden kis töltelékjelenet, hiszen amellett, hogy megértjük a karakterek jellemét és motivációit még kötődni is elkezdünk hozzájuk, hiába nem éppen a világ legjobb embereiről van szó. Ezért zseniális Waingro szerepe, aki ténylegesen megtestesíti az emberi gonoszság és hitványság minden formáját. Technikai szempontból szintén tökéletes alkotásról van szó. Lenyűgöző, ahogy a kamera folyamatosan a várost pásztázza, ezt a hideg-fényes Los Angelest. Az is óriási, ahogy a különböző színekkel játszik a kamera, McCaulay és Hanna pl a legtöbbször valamilyen kékes, iszonyú hideg fényelésben jelenik meg, de Eady következetesen melegfényű helyszíneket kapott, ezzel jelezve az ellentétet? kiutat? biztonságot McCaulay számára, amiből a végén természetesen nem lesz semmi. Kettejük kapcsolata is szuper, mondhatnánk, hogy alulírt, de a Thief után szerintem felesleges ez a vád, mert Frank és McCaulay esetében is két olyan férfiról van szó, akik ha egyszer eldöntik, hogy beléd szeretnek, onnantól kezdve nincs visszaút, a kiválasztott nők esetében pedig mindig van valami olyan tényező az életükben, ami miatt ennek nem tudnak és végső soron nem is akarnak ellenállni. Azt is imádom, hogy ezzel szembeállítva jelenik meg Hanna és Justine kapcsolata, aminek széthullása a film egyik (humor)csúcspontja hogy aztán a kórházban az érzelmi csúcs is meglegyen. Az akciók nyilván kifogástalanok, nekem sokáig a bankrablás utáni shotout volt az abszolút etalon, nyilván azóta láttam azért több filmet, de az a jelenet továbbra is kifogástalan, főleg ahhoz képest, hogy maga a bankrablás mennyire csendes, profi és minimális erőszaktól eltekintve lényegében "szelíd". Rengeteget tudnék még írni a filmről, de szerintem elég lesz, a lényeg, hogy továbbra is imádom és Mann abszolút az egyik kedvenc rendezőm lett, három 10/10 (Thief, Heat, Insider) három 9/10 (Manhunter, Last of The Mohicans, Collateral) és egy 8/10 (Miami Vice) filmmel. A Public Enemiest meg fedje a feledés jótékony homálya