The Penguin
S01E04
Ezután a rész után, aki szerint Cristin Milioti nem érdemel legalább egy Emmy jelölést, azt én magam fogom egy péklapáttal kilapítani! A flashback rész elején még tényleg egy kissé megviselt, de alapvetően egy rendes, kicsit naiv itáliai leányzó volt, aki az Arkhami vakációja során válik azzá a paranoid, instabil személlyé, akit eddig is volt szerencsénk látni.
Általában a heti megjelenésű sorozatoknál én gyűlölöm az ehhez hasonló részeket, amikor ahelyett hogy egy feszült jelenetnél elvágott részt folytatnának, inkább visszaemlékeznek, ergo várhatsz 2 hetet a tényleges folytatásra. Viszont Sofia karaktere annyira jól meg van írva, hogy engem speciel ugyanannyira érdekelt a mentális leépülése, mint a címadó karakter szarkeverése az alvilágban!
Az is tetszett ebben a részben, hogy Albertoval én egy kicsit jobban elkezdtem szimpatizálni. Nem volt egy hibátlan ember, az első részben igazi ondógyurma volt, de a Sofiaval való kapcsolata miatt kicsit sajnálom, hogy oda futott ki a karaktere, ahova.
Mellesleg kicsit hazudtam azzal, hogy ez teljesen egy flashback epizód, mert bár a rész 80 százaléka valóban visszaemlékezés, az eleje és a vége egy jelenkori keretbe foglalja az egészet, így kapunk egy csipetnyi (pont elég) folytatást az előző részhez. Az epizód kezdése felért egy várható, de még így is erős tökönrúgással, a vége meg fúh! Sofia nem szarozik!
Most ez kap tőlem egy ötöst, bár abban még nem vagyok biztos, hogy ez a kedvenc részem eddig. Igazából az előző hármat is ugyanúgy imádtam. A rohadt életbe, már a sorozat fele lement, nem akarom hogy véget érjen!
#with dad