That Lovely Green Grass
1979·Adventure·1h 21m
7.1
★
Misu is spending his summer holiday in an old block of flats in Budapest. The caretaker of the house, Poldi, a park attendant by occupation, is going to retire in a few days and he is afraid to think ahead of the years to come without grass and trees. An idea comes to Misu to spend the summer in an active way. He organises a working party to sod the inner court of the block of flats they live in. To achieve his plan, he has to make alliances with some people and to win the opponent to the idea, namely Kamilla, an insurance consultant. Their assistants in this mission will be the dustman and the coal deliverer and Piroska, a girl spending her holyday at Kamilla's.
Directed by György Palásthy
IMDB
N/A
Cast
János Rajz
Poldi bácsi
Márta Fónay
Poldi néni
Mónika Ullmann
Piroska
Dajka Margit
Oszkár mamája
Andrea Drahota
Kamilla
Dénes Ujlaki
Oszkár
Crew
György Palásthy
Director
Presser Gábor
Original Music Composer
Tamás Banovich
Production Design
Popular Reviews
5 reviews
balint
8.0★ · 08/05/25
A Kádár-korszak (1956-1989)
1. A rendszer kialakulása (1956-1961)
1956. nov. 4. – a forradalom bukása, szovjet intervenció
Kádár János alakít kormányt szovjet segítséggel (Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány).
1957-61: visszatérés a pártállami irányításhoz, a diktatúra megerősítése
marad az egypártrendszer, a forradalom alatt létrejött MSZMP a politikai
élet meghatározója
a forradalom után megtorlás – Kádár kormányát a közvélemény nem fogadja el,
passzív ellenállás folyik
pozícióját csak kemény fellépéssel tudja megerősíteni, az első néhány év a
így a Rákosi-korszakot idézi
tömeges letartóztatások, kivégzések, minden társadalmi rétegből
a megtorlás miatt sokan emigrálnak, elhagyják az országot
a megtorlás aktív résztvevői az új karhatalmi szervezet tagjai, a „pufajkások”,
zömmel a Rákosi-féle keményvonalas diktatúra hívei, volt ÁVH-sok
1957-ben megalakul a Munkásőrség (feladata a párt és a kommunista
berendezkedés védelme, a párt félkatonai szervezete)
A megtorlás részeként Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án kivégzik
Ezekben az években lezajlik a mezőgazdaság teljes kollektivizálása is: 1961-re a földek
majdnem 100%-a állami tulajdonba kerül, a parasztság kénytelen belépni a
termelőszövetkezetekbe.
Az 1960-as évek elejére a rendszer megszilárdul, mindenki kénytelen elfogadni, hogy nem
lesz változás. A Kádár-kormány helyzete megerősödik, megvalósul a konszolidáció.
2. A konszolidált rendszer jellemzői
A rendszer elfogadottságát több tényező határozta meg:
- a 60-as évek elejére a párt hatalmának stabilizálásával a megfélemlítés csökken, a
rendszer közismertté vált jelszava lesz: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.”, vagyis
aki elfogadja a kialakult viszonyokat, azt az állam nem háborgatja, de alapvetően
nem tűrik meg az ellenzéki gondolkodást (Rákosi idején a jelszó „Aki nincs velünk,
az ellenünk van” volt). A diktatúra tehát maradt, de sokat finomodott, ezért is
szokás „puha diktatúrának” nevezni.
A diktatúra enyhülését jelezte 1963-ban az amnesztiarendelet, amely során több ezer
politikai elítélt szabadult a börtönökből.
- Kádár tanult Rákosi Mátyás hibáiból, jól mutatta ezt a váltást a kollektivizálás
megvalósítása is: a Rákosi-korszakhoz képest kevésbé erőszakos úton, kisebb
engedményekkel hamar sikerült megvalósítani. Ami a Rákosi-korszakban negatívum
volt (pl. a kötelező beszolgáltatás), az megszűnt, ráadásul a parasztság számára
2
komoly engedmény volt a háztáji gazdálkodás engedélyezése. A háztáji
lényegében a parasztságnak saját használatra átengedett kis földterület volt, amelyen
azt termelt, amit akart, nem az államnak, hanem saját javára, vagyis az önálló
gazdálkodást részleges megmaradását jelentette.
Kádár nem tartotta fenn a személyi kultuszt sem, ami a Rákosi-korszak jellemző
vonása volt. Szándékosan törekedett az „egyszerű vezető” képének sugallására,
beszédstílusa, modora is közelebb állt a hétköznapi emberekhez.
- a rendszer alapelemévé vált az életkörülmények, életszínvonal javítása. Ez is a
Rákosi-korszak tanulsága volt, hiszen a padlássöprések, az áruhiány, a jegyrendszer,
beszolgáltatás mind-mind növelték akkor az elégedetlenséget, ami a forradalomhoz
vezetett. Kádár időszakában leginkább a jóléti intézkedések, a biztos megélhetés
stabilizálták legjobban a rendszert, ez volt a fő legitimáló ereje, elfogadásának
legfőbb oka.
Kiszélesítették például a szociálpolitikai ellátásokat (nyugdíj, a betegségi és anyasági
segély, valamint a családi pótlék kiterjesztése és a gyermekgondozási segély (GYES)
bevezetése). Ezen kívül a rendszer mindenkinek biztosított munkát, az ún. teljes
foglalkoztatottság megvalósítására törekedett a szocialista ideológia jegyében (nem
lehetett senki munkanélküli, szigorú törvények sújtották a munkakerülőket – akár
börtön is járt érte).
Megvoltak továbbá az egyéni boldogulás lehetőségei: jó példa erre a
mezőgazdaságban a háztáji gazdálkodás bevezetése, ami a parasztságnak
bevétel kiegészítést jelentett.
Mindezért természetesen dolgozni kellett („Aki dolgozik, az boldogul.”)
- több szabadságot biztosított a lakosság számára: más szocialista országokhoz
képest tágabbak voltak az utazási lehetőségek, lehetett pl. nyugatra is utazni (igaz,
korlátok között, pl. csak meghatározott valutakerettel, és meghatározott
időközönként). Megengedőbb volt a rendszer a kultúra terén is: az Aczél György
nevéhez fűződő kultúrpolitika „a három T” elvét követve „tiltott, tűrt és
támogatott” kategóriába sorolta a művészeti alkotásokat és művészeket. Ennek
köszönhetően olyan nyugati alkotásokat (pl. zenéket, filmeket) is megismerhetett a
magyar közönség, amelyeket nem ítéltek veszélyesnek a rendszer szempontjából, és
művészi értékük is volt.
A jóléti intézkedéseknek, nagyobb szabadságnak köszönhetően Magyarország a legélhetőbb
ország képét mutatta a szocialista táborban („a legvidámabb barakk” volt a nyugat
szemében).
Az 1960-as évekre megváltozott Magyarország nemzetközi helyzete is: 1962-ig Kádár
rendszerét nem tekintették legálisnak, 1956-tól az ENSZ állandóan napirenden a „magyar
kérdést”. A rendszer elfogadottsága miatt, illetve a hidegháborúban tapasztalható újabb
enyhülési szakasz miatt az USA kezdeményezte 1962-ben az ENSZ-ben „a magyar kérdés”
levételét a napirendről, ezzel a Kádár-vezetés nemzetközi szinten is elismertté válik.
A nyugati kapcsolatok bővülésében nagy szerepe volt Willy Brandt „új keleti
politikájának” is, amelynek köszönhetően az NSZK-val bővültek Magyarország kapcsolatai.
Magyarországon nyílt lehetősége a két német állam miatt elszakított családoknak a
találkozásra pl., emelkedett a német turisták száma. Kádár elfogadottságát jelezte az 1970-es
években az is, hogy az USA visszaszolgáltatta Magyarországnak a Szent Koronát.
3
3. Életmód a Kádár-korszakban
A Kádár-rendszert szokás a gulyáskommunizmus vagy frizsiderszocializmus fogalmával
is jellemezni a jólét miatt.
Az életmód a nyugati jóléti, fogyasztói társadalom jelenségeit mutatta: az élelmiszer- és
áruellátás javult, a háztartási gépek (pl. hűtőgép, mosógép, televízió) elterjedtté váltak a
háztartásokban, sok munkával elérhető volt a személyautó, hétvégi telek, nyaraló,
rendszeres üdülés.
Átalakultak a vásárlási szokások (ABC hálózat), az öltözködési szokások a nyugati mintát
követték (miniszoknya, farmer, pulóver). Az életkörülmények javulását mutatta a falvakban
az összkomfortos „kockaházak” divatba jövetele, a városokban a panelházak építése.
4. A rendszer árnyoldalai
A nagyobb szabadság természetesen nem jelentett teljes szabadságot. A Kádárkorszakban a párttól független közösségi cselekvést, szerveződéseket nem támogatták,
csak a párthoz kötődő szervezetek működhettek. A civil szerveződések hiánya hosszú távra
meghatározta az emberek közösségi szellemét, ennek lett negatív következménye lett az
elzárkózás, a csak saját problémákkal való törődés elterjedése a társadalomban.
Megmaradt az „éberség” beidegződése is: a Belügyminisztériumban továbbra is külön
csoport (a hírhedt III/III-as ügyosztály) foglakozott bizonyos személyek, csoportok állandó
megfigyelésével, ügynökök, beszervezett besúgók hálózatát működtetve.
Az életszínvonal emelésének politikája is következményekkel járt, emiatt elhanyagoltak
egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat,
oktatás, egészségügy fejlesztését; ezeken a területeken Magyarország egyre inkább lemaradt
a nyugati országoktól. Magyarországon viszonylagos jólét uralkodott, viszont emögött
nem állt olyan teljesítőképes gazdaság, mint a nyugati államokban.
A gazdaság alapvető jellemzői ugyanis azok maradtak, mint korábban: maradt a merev,
állami irányítású tervgazdálkodás, az extenzív fejlesztések (mennyiségi bővülés, új
beruházások) előtérbe helyezése, az állami szabályozások rendszere (pl. kötött, hatósági
árak az alapvető élelmiszerek esetében). Ezeknek megvolt a maga haszna (pl. az új
beruházások új munkahelyeket teremtettek, az árakat mesterségesen alacsony szinten
tartották, így könnyen megvásárolhatóak voltak pl. az alapvető élelmiszerek), de a gazdaság
fejlődése az 1960-as évek végére lassulni kezdett.
Az új gazdasági mechanizmus kísérlete
Ezt a tendenciát figyelembe véve 1968-ban így indult útjára gazdasági szakemberek (Nyers
Rezső, Fock Jenő) elgondolásai alapján az új gazdasági mechanizmus, amit nagyobb
szabású gazdasági reformnak szántak. A reform lényege az extenzív fejlesztésről az áttérés
lett volna az intenzív fejlesztésre (tehát a mennyiségi szemlélet helyett a minőség és
hatékonyság volt a cél, az új befektetések helyett a korszerűsítés, a meglévő struktúra
fejlesztése). A reform keretében alapvetően lazítottak a tervgazdálkodás szabályain, csak
keretszámokat írtak elő, nem szigorú tervszámokat, és a vállalatok nagyobb önállóságot
kaptak a megvalósításhoz. Az alapelv az volt, hogy a döntések ott szülessenek, ahol a
termelés folyik, ezzel akarták ösztönözni a hatékonyabb termelést.
A reform azonban nem érte el célját. A megvalósításba ugyanis olyan fékeket építettek
bele, amelyek eleve kétségessé tették a reform sikerét. Ilyen volt pl.
- a hatósági árszabályozás fenntartása, ami eleve kizárta a versenyképességet
4
- a teljes foglalkoztatottság fenntartása (maradt a felesleges alkalmazások tömege,
ami a munkamorálra volt rossz hatással, illetve a bérek kifizetése a nyereségességet
kérdőjelezte meg)
- az állami támogatás és nyereségelvonás rendszere, amelynek keretében a
nyereségesen működőktől vették el a nyereséget, hogy a rosszul működőket
támogassák.
Ahhoz, hogy a reform sikeres legyen, politikai és ideológiai változásra is szükség lett
volna. Előrelépés ezen a téren viszont nem történt, Kádár nem kockáztatta meg, hogy
jelentősebb változásokkal Magyarország Csehszlovákia sorsára jusson (1968. „prágai
tavasz”), ezért 1973-ban leállították az új gazdasági mechanizmust.
A gazdasági reform sikertelensége után a gazdaság lassú hanyatlása folytatódott. Az
életszínvonal fenntartása viszont létkérdés volt a rendszer számára (emiatt fogadták el), így a
gazdasági problémákból eredő hiányt hitelfelvételekkel próbálták orvosolni. A hitelek
javarésze az életszínvonal politika szinten tartására ment el, nem a hatékony gazdálkodás
megteremtésére, így az államháztartási hiány folyamatosan nőtt. Az 1980-as évekre az ország
adósságcsapdába került, már a meglévő hitelek törlesztésére vettek fel újabb hiteleket.
A társadalmi következmények
Az életszínvonal fenntartása a lakosságtól is többletmunkát igényelt. Az egyéni boldogulást
a rendszer azzal támogatta, hogy szemet hunyt a „második gazdaság” létezése fölött.
„Második gazdaság” alatt a háztájiban, a kisiparban és kiskereskedelemben legálisan
mellékállásban végzett munkát értették, de ide számították például a magáncélra végzett
munkát („maszekolást”) is. Ennek köszönhetően a családok több bevételhez juthattak – igaz,
több munka árán.
Az életszínvonal emelésének és szinten tartásának árát így viszont a lakosság is
megfizette: az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett „második
gazdaságban”, a főállás mellé másodállást vállalva a több és biztosabb jövedelem érdekében.
A hetvenes években a magyar családok mintegy háromnegyede szerzett jövedelmet a
második gazdaságból.
Az önkizsákmányolás, túlhajszoltság ugyanakkor negatív társadalmi
következményekkel járt. 1960 és 1980 között a felnőtt lakosság várható élettartama
csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns
jelenségek száma: az öngyilkosságok aránya, az alkoholisták száma folyamatosan
emelkedett.
Válságba került a társadalom alapegysége, a család is: nőtt a válások száma, elkezdődött
az egy, maximum kétgyermekes családmodell elterjedése (több gyermek eltartása már
problémás lehetett).
Mindezek mellett jellemzővé vált a társadalmi különbségek növekedése. A Kádárkorszakban is létezett társadalmi elit (a káderek, vezető beosztásban lévők, akiknek szűkebb
körét a nomenklatúra, a párt felső vezetése jelentette), akik mindenhez könnyebben jutottak
hozzá, míg másik oldalon nőtt azon családok száma, akik jelentős többletmunkával tudták
csak fenntartani a jólétet, vagy épp szegénységben éltek (pl. sokgyermekes munkáscsaládok,
szakképzettség nélküliek, egyedülállók). A társadalmi egyenlőség tehát, amit a rendszer
hirdetett, a valóságban nem érvényesült.
1. A rendszer kialakulása (1956-1961)
1956. nov. 4. – a forradalom bukása, szovjet intervenció
Kádár János alakít kormányt szovjet segítséggel (Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány).
1957-61: visszatérés a pártállami irányításhoz, a diktatúra megerősítése
marad az egypártrendszer, a forradalom alatt létrejött MSZMP a politikai
élet meghatározója
a forradalom után megtorlás – Kádár kormányát a közvélemény nem fogadja el,
passzív ellenállás folyik
pozícióját csak kemény fellépéssel tudja megerősíteni, az első néhány év a
így a Rákosi-korszakot idézi
tömeges letartóztatások, kivégzések, minden társadalmi rétegből
a megtorlás miatt sokan emigrálnak, elhagyják az országot
a megtorlás aktív résztvevői az új karhatalmi szervezet tagjai, a „pufajkások”,
zömmel a Rákosi-féle keményvonalas diktatúra hívei, volt ÁVH-sok
1957-ben megalakul a Munkásőrség (feladata a párt és a kommunista
berendezkedés védelme, a párt félkatonai szervezete)
A megtorlás részeként Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án kivégzik
Ezekben az években lezajlik a mezőgazdaság teljes kollektivizálása is: 1961-re a földek
majdnem 100%-a állami tulajdonba kerül, a parasztság kénytelen belépni a
termelőszövetkezetekbe.
Az 1960-as évek elejére a rendszer megszilárdul, mindenki kénytelen elfogadni, hogy nem
lesz változás. A Kádár-kormány helyzete megerősödik, megvalósul a konszolidáció.
2. A konszolidált rendszer jellemzői
A rendszer elfogadottságát több tényező határozta meg:
- a 60-as évek elejére a párt hatalmának stabilizálásával a megfélemlítés csökken, a
rendszer közismertté vált jelszava lesz: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.”, vagyis
aki elfogadja a kialakult viszonyokat, azt az állam nem háborgatja, de alapvetően
nem tűrik meg az ellenzéki gondolkodást (Rákosi idején a jelszó „Aki nincs velünk,
az ellenünk van” volt). A diktatúra tehát maradt, de sokat finomodott, ezért is
szokás „puha diktatúrának” nevezni.
A diktatúra enyhülését jelezte 1963-ban az amnesztiarendelet, amely során több ezer
politikai elítélt szabadult a börtönökből.
- Kádár tanult Rákosi Mátyás hibáiból, jól mutatta ezt a váltást a kollektivizálás
megvalósítása is: a Rákosi-korszakhoz képest kevésbé erőszakos úton, kisebb
engedményekkel hamar sikerült megvalósítani. Ami a Rákosi-korszakban negatívum
volt (pl. a kötelező beszolgáltatás), az megszűnt, ráadásul a parasztság számára
2
komoly engedmény volt a háztáji gazdálkodás engedélyezése. A háztáji
lényegében a parasztságnak saját használatra átengedett kis földterület volt, amelyen
azt termelt, amit akart, nem az államnak, hanem saját javára, vagyis az önálló
gazdálkodást részleges megmaradását jelentette.
Kádár nem tartotta fenn a személyi kultuszt sem, ami a Rákosi-korszak jellemző
vonása volt. Szándékosan törekedett az „egyszerű vezető” képének sugallására,
beszédstílusa, modora is közelebb állt a hétköznapi emberekhez.
- a rendszer alapelemévé vált az életkörülmények, életszínvonal javítása. Ez is a
Rákosi-korszak tanulsága volt, hiszen a padlássöprések, az áruhiány, a jegyrendszer,
beszolgáltatás mind-mind növelték akkor az elégedetlenséget, ami a forradalomhoz
vezetett. Kádár időszakában leginkább a jóléti intézkedések, a biztos megélhetés
stabilizálták legjobban a rendszert, ez volt a fő legitimáló ereje, elfogadásának
legfőbb oka.
Kiszélesítették például a szociálpolitikai ellátásokat (nyugdíj, a betegségi és anyasági
segély, valamint a családi pótlék kiterjesztése és a gyermekgondozási segély (GYES)
bevezetése). Ezen kívül a rendszer mindenkinek biztosított munkát, az ún. teljes
foglalkoztatottság megvalósítására törekedett a szocialista ideológia jegyében (nem
lehetett senki munkanélküli, szigorú törvények sújtották a munkakerülőket – akár
börtön is járt érte).
Megvoltak továbbá az egyéni boldogulás lehetőségei: jó példa erre a
mezőgazdaságban a háztáji gazdálkodás bevezetése, ami a parasztságnak
bevétel kiegészítést jelentett.
Mindezért természetesen dolgozni kellett („Aki dolgozik, az boldogul.”)
- több szabadságot biztosított a lakosság számára: más szocialista országokhoz
képest tágabbak voltak az utazási lehetőségek, lehetett pl. nyugatra is utazni (igaz,
korlátok között, pl. csak meghatározott valutakerettel, és meghatározott
időközönként). Megengedőbb volt a rendszer a kultúra terén is: az Aczél György
nevéhez fűződő kultúrpolitika „a három T” elvét követve „tiltott, tűrt és
támogatott” kategóriába sorolta a művészeti alkotásokat és művészeket. Ennek
köszönhetően olyan nyugati alkotásokat (pl. zenéket, filmeket) is megismerhetett a
magyar közönség, amelyeket nem ítéltek veszélyesnek a rendszer szempontjából, és
művészi értékük is volt.
A jóléti intézkedéseknek, nagyobb szabadságnak köszönhetően Magyarország a legélhetőbb
ország képét mutatta a szocialista táborban („a legvidámabb barakk” volt a nyugat
szemében).
Az 1960-as évekre megváltozott Magyarország nemzetközi helyzete is: 1962-ig Kádár
rendszerét nem tekintették legálisnak, 1956-tól az ENSZ állandóan napirenden a „magyar
kérdést”. A rendszer elfogadottsága miatt, illetve a hidegháborúban tapasztalható újabb
enyhülési szakasz miatt az USA kezdeményezte 1962-ben az ENSZ-ben „a magyar kérdés”
levételét a napirendről, ezzel a Kádár-vezetés nemzetközi szinten is elismertté válik.
A nyugati kapcsolatok bővülésében nagy szerepe volt Willy Brandt „új keleti
politikájának” is, amelynek köszönhetően az NSZK-val bővültek Magyarország kapcsolatai.
Magyarországon nyílt lehetősége a két német állam miatt elszakított családoknak a
találkozásra pl., emelkedett a német turisták száma. Kádár elfogadottságát jelezte az 1970-es
években az is, hogy az USA visszaszolgáltatta Magyarországnak a Szent Koronát.
3
3. Életmód a Kádár-korszakban
A Kádár-rendszert szokás a gulyáskommunizmus vagy frizsiderszocializmus fogalmával
is jellemezni a jólét miatt.
Az életmód a nyugati jóléti, fogyasztói társadalom jelenségeit mutatta: az élelmiszer- és
áruellátás javult, a háztartási gépek (pl. hűtőgép, mosógép, televízió) elterjedtté váltak a
háztartásokban, sok munkával elérhető volt a személyautó, hétvégi telek, nyaraló,
rendszeres üdülés.
Átalakultak a vásárlási szokások (ABC hálózat), az öltözködési szokások a nyugati mintát
követték (miniszoknya, farmer, pulóver). Az életkörülmények javulását mutatta a falvakban
az összkomfortos „kockaházak” divatba jövetele, a városokban a panelházak építése.
4. A rendszer árnyoldalai
A nagyobb szabadság természetesen nem jelentett teljes szabadságot. A Kádárkorszakban a párttól független közösségi cselekvést, szerveződéseket nem támogatták,
csak a párthoz kötődő szervezetek működhettek. A civil szerveződések hiánya hosszú távra
meghatározta az emberek közösségi szellemét, ennek lett negatív következménye lett az
elzárkózás, a csak saját problémákkal való törődés elterjedése a társadalomban.
Megmaradt az „éberség” beidegződése is: a Belügyminisztériumban továbbra is külön
csoport (a hírhedt III/III-as ügyosztály) foglakozott bizonyos személyek, csoportok állandó
megfigyelésével, ügynökök, beszervezett besúgók hálózatát működtetve.
Az életszínvonal emelésének politikája is következményekkel járt, emiatt elhanyagoltak
egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat,
oktatás, egészségügy fejlesztését; ezeken a területeken Magyarország egyre inkább lemaradt
a nyugati országoktól. Magyarországon viszonylagos jólét uralkodott, viszont emögött
nem állt olyan teljesítőképes gazdaság, mint a nyugati államokban.
A gazdaság alapvető jellemzői ugyanis azok maradtak, mint korábban: maradt a merev,
állami irányítású tervgazdálkodás, az extenzív fejlesztések (mennyiségi bővülés, új
beruházások) előtérbe helyezése, az állami szabályozások rendszere (pl. kötött, hatósági
árak az alapvető élelmiszerek esetében). Ezeknek megvolt a maga haszna (pl. az új
beruházások új munkahelyeket teremtettek, az árakat mesterségesen alacsony szinten
tartották, így könnyen megvásárolhatóak voltak pl. az alapvető élelmiszerek), de a gazdaság
fejlődése az 1960-as évek végére lassulni kezdett.
Az új gazdasági mechanizmus kísérlete
Ezt a tendenciát figyelembe véve 1968-ban így indult útjára gazdasági szakemberek (Nyers
Rezső, Fock Jenő) elgondolásai alapján az új gazdasági mechanizmus, amit nagyobb
szabású gazdasági reformnak szántak. A reform lényege az extenzív fejlesztésről az áttérés
lett volna az intenzív fejlesztésre (tehát a mennyiségi szemlélet helyett a minőség és
hatékonyság volt a cél, az új befektetések helyett a korszerűsítés, a meglévő struktúra
fejlesztése). A reform keretében alapvetően lazítottak a tervgazdálkodás szabályain, csak
keretszámokat írtak elő, nem szigorú tervszámokat, és a vállalatok nagyobb önállóságot
kaptak a megvalósításhoz. Az alapelv az volt, hogy a döntések ott szülessenek, ahol a
termelés folyik, ezzel akarták ösztönözni a hatékonyabb termelést.
A reform azonban nem érte el célját. A megvalósításba ugyanis olyan fékeket építettek
bele, amelyek eleve kétségessé tették a reform sikerét. Ilyen volt pl.
- a hatósági árszabályozás fenntartása, ami eleve kizárta a versenyképességet
4
- a teljes foglalkoztatottság fenntartása (maradt a felesleges alkalmazások tömege,
ami a munkamorálra volt rossz hatással, illetve a bérek kifizetése a nyereségességet
kérdőjelezte meg)
- az állami támogatás és nyereségelvonás rendszere, amelynek keretében a
nyereségesen működőktől vették el a nyereséget, hogy a rosszul működőket
támogassák.
Ahhoz, hogy a reform sikeres legyen, politikai és ideológiai változásra is szükség lett
volna. Előrelépés ezen a téren viszont nem történt, Kádár nem kockáztatta meg, hogy
jelentősebb változásokkal Magyarország Csehszlovákia sorsára jusson (1968. „prágai
tavasz”), ezért 1973-ban leállították az új gazdasági mechanizmust.
A gazdasági reform sikertelensége után a gazdaság lassú hanyatlása folytatódott. Az
életszínvonal fenntartása viszont létkérdés volt a rendszer számára (emiatt fogadták el), így a
gazdasági problémákból eredő hiányt hitelfelvételekkel próbálták orvosolni. A hitelek
javarésze az életszínvonal politika szinten tartására ment el, nem a hatékony gazdálkodás
megteremtésére, így az államháztartási hiány folyamatosan nőtt. Az 1980-as évekre az ország
adósságcsapdába került, már a meglévő hitelek törlesztésére vettek fel újabb hiteleket.
A társadalmi következmények
Az életszínvonal fenntartása a lakosságtól is többletmunkát igényelt. Az egyéni boldogulást
a rendszer azzal támogatta, hogy szemet hunyt a „második gazdaság” létezése fölött.
„Második gazdaság” alatt a háztájiban, a kisiparban és kiskereskedelemben legálisan
mellékállásban végzett munkát értették, de ide számították például a magáncélra végzett
munkát („maszekolást”) is. Ennek köszönhetően a családok több bevételhez juthattak – igaz,
több munka árán.
Az életszínvonal emelésének és szinten tartásának árát így viszont a lakosság is
megfizette: az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett „második
gazdaságban”, a főállás mellé másodállást vállalva a több és biztosabb jövedelem érdekében.
A hetvenes években a magyar családok mintegy háromnegyede szerzett jövedelmet a
második gazdaságból.
Az önkizsákmányolás, túlhajszoltság ugyanakkor negatív társadalmi
következményekkel járt. 1960 és 1980 között a felnőtt lakosság várható élettartama
csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns
jelenségek száma: az öngyilkosságok aránya, az alkoholisták száma folyamatosan
emelkedett.
Válságba került a társadalom alapegysége, a család is: nőtt a válások száma, elkezdődött
az egy, maximum kétgyermekes családmodell elterjedése (több gyermek eltartása már
problémás lehetett).
Mindezek mellett jellemzővé vált a társadalmi különbségek növekedése. A Kádárkorszakban is létezett társadalmi elit (a káderek, vezető beosztásban lévők, akiknek szűkebb
körét a nomenklatúra, a párt felső vezetése jelentette), akik mindenhez könnyebben jutottak
hozzá, míg másik oldalon nőtt azon családok száma, akik jelentős többletmunkával tudták
csak fenntartani a jólétet, vagy épp szegénységben éltek (pl. sokgyermekes munkáscsaládok,
szakképzettség nélküliek, egyedülállók). A társadalmi egyenlőség tehát, amit a rendszer
hirdetett, a valóságban nem érvényesült.
A Kádár-korszak (1956-1989)
1. A rendszer kialakulása (1956-1961)
1956. nov. 4. – a forradalom bukása, szovjet intervenció
Kádár János alakít kormányt szovjet segítséggel (Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány).
1957-61: visszatérés a pártállami irányításhoz, a diktatúra megerősítése
marad az egypártrendszer, a forradalom alatt létrejött MSZMP a politikai
élet meghatározója
a forradalom után megtorlás – Kádár kormányát a közvélemény nem fogadja el,
passzív ellenállás folyik
pozícióját csak kemény fellépéssel tudja megerősíteni, az első néhány év a
így a Rákosi-korszakot idézi
tömeges letartóztatások, kivégzések, minden társadalmi rétegből
a megtorlás miatt sokan emigrálnak, elhagyják az országot
a megtorlás aktív résztvevői az új karhatalmi szervezet tagjai, a „pufajkások”,
zömmel a Rákosi-féle keményvonalas diktatúra hívei, volt ÁVH-sok
1957-ben megalakul a Munkásőrség (feladata a párt és a kommunista
berendezkedés védelme, a párt félkatonai szervezete)
A megtorlás részeként Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án kivégzik
Ezekben az években lezajlik a mezőgazdaság teljes kollektivizálása is: 1961-re a földek
majdnem 100%-a állami tulajdonba kerül, a parasztság kénytelen belépni a
termelőszövetkezetekbe.
Az 1960-as évek elejére a rendszer megszilárdul, mindenki kénytelen elfogadni, hogy nem
lesz változás. A Kádár-kormány helyzete megerősödik, megvalósul a konszolidáció.
2. A konszolidált rendszer jellemzői
A rendszer elfogadottságát több tényező határozta meg:
- a 60-as évek elejére a párt hatalmának stabilizálásával a megfélemlítés csökken, a
rendszer közismertté vált jelszava lesz: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.”, vagyis
aki elfogadja a kialakult viszonyokat, azt az állam nem háborgatja, de alapvetően
nem tűrik meg az ellenzéki gondolkodást (Rákosi idején a jelszó „Aki nincs velünk,
az ellenünk van” volt). A diktatúra tehát maradt, de sokat finomodott, ezért is
szokás „puha diktatúrának” nevezni.
A diktatúra enyhülését jelezte 1963-ban az amnesztiarendelet, amely során több ezer
politikai elítélt szabadult a börtönökből.
- Kádár tanult Rákosi Mátyás hibáiból, jól mutatta ezt a váltást a kollektivizálás
megvalósítása is: a Rákosi-korszakhoz képest kevésbé erőszakos úton, kisebb
engedményekkel hamar sikerült megvalósítani. Ami a Rákosi-korszakban negatívum
volt (pl. a kötelező beszolgáltatás), az megszűnt, ráadásul a parasztság számára
2
komoly engedmény volt a háztáji gazdálkodás engedélyezése. A háztáji
lényegében a parasztságnak saját használatra átengedett kis földterület volt, amelyen
azt termelt, amit akart, nem az államnak, hanem saját javára, vagyis az önálló
gazdálkodást részleges megmaradását jelentette.
Kádár nem tartotta fenn a személyi kultuszt sem, ami a Rákosi-korszak jellemző
vonása volt. Szándékosan törekedett az „egyszerű vezető” képének sugallására,
beszédstílusa, modora is közelebb állt a hétköznapi emberekhez.
- a rendszer alapelemévé vált az életkörülmények, életszínvonal javítása. Ez is a
Rákosi-korszak tanulsága volt, hiszen a padlássöprések, az áruhiány, a jegyrendszer,
beszolgáltatás mind-mind növelték akkor az elégedetlenséget, ami a forradalomhoz
vezetett. Kádár időszakában leginkább a jóléti intézkedések, a biztos megélhetés
stabilizálták legjobban a rendszert, ez volt a fő legitimáló ereje, elfogadásának
legfőbb oka.
Kiszélesítették például a szociálpolitikai ellátásokat (nyugdíj, a betegségi és anyasági
segély, valamint a családi pótlék kiterjesztése és a gyermekgondozási segély (GYES)
bevezetése). Ezen kívül a rendszer mindenkinek biztosított munkát, az ún. teljes
foglalkoztatottság megvalósítására törekedett a szocialista ideológia jegyében (nem
lehetett senki munkanélküli, szigorú törvények sújtották a munkakerülőket – akár
börtön is járt érte).
Megvoltak továbbá az egyéni boldogulás lehetőségei: jó példa erre a
mezőgazdaságban a háztáji gazdálkodás bevezetése, ami a parasztságnak
bevétel kiegészítést jelentett.
Mindezért természetesen dolgozni kellett („Aki dolgozik, az boldogul.”)
- több szabadságot biztosított a lakosság számára: más szocialista országokhoz
képest tágabbak voltak az utazási lehetőségek, lehetett pl. nyugatra is utazni (igaz,
korlátok között, pl. csak meghatározott valutakerettel, és meghatározott
időközönként). Megengedőbb volt a rendszer a kultúra terén is: az Aczél György
nevéhez fűződő kultúrpolitika „a három T” elvét követve „tiltott, tűrt és
támogatott” kategóriába sorolta a művészeti alkotásokat és művészeket. Ennek
köszönhetően olyan nyugati alkotásokat (pl. zenéket, filmeket) is megismerhetett a
magyar közönség, amelyeket nem ítéltek veszélyesnek a rendszer szempontjából, és
művészi értékük is volt.
A jóléti intézkedéseknek, nagyobb szabadságnak köszönhetően Magyarország a legélhetőbb
ország képét mutatta a szocialista táborban („a legvidámabb barakk” volt a nyugat
szemében).
Az 1960-as évekre megváltozott Magyarország nemzetközi helyzete is: 1962-ig Kádár
rendszerét nem tekintették legálisnak, 1956-tól az ENSZ állandóan napirenden a „magyar
kérdést”. A rendszer elfogadottsága miatt, illetve a hidegháborúban tapasztalható újabb
enyhülési szakasz miatt az USA kezdeményezte 1962-ben az ENSZ-ben „a magyar kérdés”
levételét a napirendről, ezzel a Kádár-vezetés nemzetközi szinten is elismertté válik.
A nyugati kapcsolatok bővülésében nagy szerepe volt Willy Brandt „új keleti
politikájának” is, amelynek köszönhetően az NSZK-val bővültek Magyarország kapcsolatai.
Magyarországon nyílt lehetősége a két német állam miatt elszakított családoknak a
találkozásra pl., emelkedett a német turisták száma. Kádár elfogadottságát jelezte az 1970-es
években az is, hogy az USA visszaszolgáltatta Magyarországnak a Szent Koronát.
3
3. Életmód a Kádár-korszakban
A Kádár-rendszert szokás a gulyáskommunizmus vagy frizsiderszocializmus fogalmával
is jellemezni a jólét miatt.
Az életmód a nyugati jóléti, fogyasztói társadalom jelenségeit mutatta: az élelmiszer- és
áruellátás javult, a háztartási gépek (pl. hűtőgép, mosógép, televízió) elterjedtté váltak a
háztartásokban, sok munkával elérhető volt a személyautó, hétvégi telek, nyaraló,
rendszeres üdülés.
Átalakultak a vásárlási szokások (ABC hálózat), az öltözködési szokások a nyugati mintát
követték (miniszoknya, farmer, pulóver). Az életkörülmények javulását mutatta a falvakban
az összkomfortos „kockaházak” divatba jövetele, a városokban a panelházak építése.
4. A rendszer árnyoldalai
A nagyobb szabadság természetesen nem jelentett teljes szabadságot. A Kádárkorszakban a párttól független közösségi cselekvést, szerveződéseket nem támogatták,
csak a párthoz kötődő szervezetek működhettek. A civil szerveződések hiánya hosszú távra
meghatározta az emberek közösségi szellemét, ennek lett negatív következménye lett az
elzárkózás, a csak saját problémákkal való törődés elterjedése a társadalomban.
Megmaradt az „éberség” beidegződése is: a Belügyminisztériumban továbbra is külön
csoport (a hírhedt III/III-as ügyosztály) foglakozott bizonyos személyek, csoportok állandó
megfigyelésével, ügynökök, beszervezett besúgók hálózatát működtetve.
Az életszínvonal emelésének politikája is következményekkel járt, emiatt elhanyagoltak
egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat,
oktatás, egészségügy fejlesztését; ezeken a területeken Magyarország egyre inkább lemaradt
a nyugati országoktól. Magyarországon viszonylagos jólét uralkodott, viszont emögött
nem állt olyan teljesítőképes gazdaság, mint a nyugati államokban.
A gazdaság alapvető jellemzői ugyanis azok maradtak, mint korábban: maradt a merev,
állami irányítású tervgazdálkodás, az extenzív fejlesztések (mennyiségi bővülés, új
beruházások) előtérbe helyezése, az állami szabályozások rendszere (pl. kötött, hatósági
árak az alapvető élelmiszerek esetében). Ezeknek megvolt a maga haszna (pl. az új
beruházások új munkahelyeket teremtettek, az árakat mesterségesen alacsony szinten
tartották, így könnyen megvásárolhatóak voltak pl. az alapvető élelmiszerek), de a gazdaság
fejlődése az 1960-as évek végére lassulni kezdett.
Az új gazdasági mechanizmus kísérlete
Ezt a tendenciát figyelembe véve 1968-ban így indult útjára gazdasági szakemberek (Nyers
Rezső, Fock Jenő) elgondolásai alapján az új gazdasági mechanizmus, amit nagyobb
szabású gazdasági reformnak szántak. A reform lényege az extenzív fejlesztésről az áttérés
lett volna az intenzív fejlesztésre (tehát a mennyiségi szemlélet helyett a minőség és
hatékonyság volt a cél, az új befektetések helyett a korszerűsítés, a meglévő struktúra
fejlesztése). A reform keretében alapvetően lazítottak a tervgazdálkodás szabályain, csak
keretszámokat írtak elő, nem szigorú tervszámokat, és a vállalatok nagyobb önállóságot
kaptak a megvalósításhoz. Az alapelv az volt, hogy a döntések ott szülessenek, ahol a
termelés folyik, ezzel akarták ösztönözni a hatékonyabb termelést.
A reform azonban nem érte el célját. A megvalósításba ugyanis olyan fékeket építettek
bele, amelyek eleve kétségessé tették a reform sikerét. Ilyen volt pl.
- a hatósági árszabályozás fenntartása, ami eleve kizárta a versenyképességet
4
- a teljes foglalkoztatottság fenntartása (maradt a felesleges alkalmazások tömege,
ami a munkamorálra volt rossz hatással, illetve a bérek kifizetése a nyereségességet
kérdőjelezte meg)
- az állami támogatás és nyereségelvonás rendszere, amelynek keretében a
nyereségesen működőktől vették el a nyereséget, hogy a rosszul működőket
támogassák.
Ahhoz, hogy a reform sikeres legyen, politikai és ideológiai változásra is szükség lett
volna. Előrelépés ezen a téren viszont nem történt, Kádár nem kockáztatta meg, hogy
jelentősebb változásokkal Magyarország Csehszlovákia sorsára jusson (1968. „prágai
tavasz”), ezért 1973-ban leállították az új gazdasági mechanizmust.
A gazdasági reform sikertelensége után a gazdaság lassú hanyatlása folytatódott. Az
életszínvonal fenntartása viszont létkérdés volt a rendszer számára (emiatt fogadták el), így a
gazdasági problémákból eredő hiányt hitelfelvételekkel próbálták orvosolni. A hitelek
javarésze az életszínvonal politika szinten tartására ment el, nem a hatékony gazdálkodás
megteremtésére, így az államháztartási hiány folyamatosan nőtt. Az 1980-as évekre az ország
adósságcsapdába került, már a meglévő hitelek törlesztésére vettek fel újabb hiteleket.
A társadalmi következmények
Az életszínvonal fenntartása a lakosságtól is többletmunkát igényelt. Az egyéni boldogulást
a rendszer azzal támogatta, hogy szemet hunyt a „második gazdaság” létezése fölött.
„Második gazdaság” alatt a háztájiban, a kisiparban és kiskereskedelemben legálisan
mellékállásban végzett munkát értették, de ide számították például a magáncélra végzett
munkát („maszekolást”) is. Ennek köszönhetően a családok több bevételhez juthattak – igaz,
több munka árán.
Az életszínvonal emelésének és szinten tartásának árát így viszont a lakosság is
megfizette: az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett „második
gazdaságban”, a főállás mellé másodállást vállalva a több és biztosabb jövedelem érdekében.
A hetvenes években a magyar családok mintegy háromnegyede szerzett jövedelmet a
második gazdaságból.
Az önkizsákmányolás, túlhajszoltság ugyanakkor negatív társadalmi
következményekkel járt. 1960 és 1980 között a felnőtt lakosság várható élettartama
csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns
jelenségek száma: az öngyilkosságok aránya, az alkoholisták száma folyamatosan
emelkedett.
Válságba került a társadalom alapegysége, a család is: nőtt a válások száma, elkezdődött
az egy, maximum kétgyermekes családmodell elterjedése (több gyermek eltartása már
problémás lehetett).
Mindezek mellett jellemzővé vált a társadalmi különbségek növekedése. A Kádárkorszakban is létezett társadalmi elit (a káderek, vezető beosztásban lévők, akiknek szűkebb
körét a nomenklatúra, a párt felső vezetése jelentette), akik mindenhez könnyebben jutottak
hozzá, míg másik oldalon nőtt azon családok száma, akik jelentős többletmunkával tudták
csak fenntartani a jólétet, vagy épp szegénységben éltek (pl. sokgyermekes munkáscsaládok,
szakképzettség nélküliek, egyedülállók). A társadalmi egyenlőség tehát, amit a rendszer
hirdetett, a valóságban nem érvényesült.
1. A rendszer kialakulása (1956-1961)
1956. nov. 4. – a forradalom bukása, szovjet intervenció
Kádár János alakít kormányt szovjet segítséggel (Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány).
1957-61: visszatérés a pártállami irányításhoz, a diktatúra megerősítése
marad az egypártrendszer, a forradalom alatt létrejött MSZMP a politikai
élet meghatározója
a forradalom után megtorlás – Kádár kormányát a közvélemény nem fogadja el,
passzív ellenállás folyik
pozícióját csak kemény fellépéssel tudja megerősíteni, az első néhány év a
így a Rákosi-korszakot idézi
tömeges letartóztatások, kivégzések, minden társadalmi rétegből
a megtorlás miatt sokan emigrálnak, elhagyják az országot
a megtorlás aktív résztvevői az új karhatalmi szervezet tagjai, a „pufajkások”,
zömmel a Rákosi-féle keményvonalas diktatúra hívei, volt ÁVH-sok
1957-ben megalakul a Munkásőrség (feladata a párt és a kommunista
berendezkedés védelme, a párt félkatonai szervezete)
A megtorlás részeként Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án kivégzik
Ezekben az években lezajlik a mezőgazdaság teljes kollektivizálása is: 1961-re a földek
majdnem 100%-a állami tulajdonba kerül, a parasztság kénytelen belépni a
termelőszövetkezetekbe.
Az 1960-as évek elejére a rendszer megszilárdul, mindenki kénytelen elfogadni, hogy nem
lesz változás. A Kádár-kormány helyzete megerősödik, megvalósul a konszolidáció.
2. A konszolidált rendszer jellemzői
A rendszer elfogadottságát több tényező határozta meg:
- a 60-as évek elejére a párt hatalmának stabilizálásával a megfélemlítés csökken, a
rendszer közismertté vált jelszava lesz: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.”, vagyis
aki elfogadja a kialakult viszonyokat, azt az állam nem háborgatja, de alapvetően
nem tűrik meg az ellenzéki gondolkodást (Rákosi idején a jelszó „Aki nincs velünk,
az ellenünk van” volt). A diktatúra tehát maradt, de sokat finomodott, ezért is
szokás „puha diktatúrának” nevezni.
A diktatúra enyhülését jelezte 1963-ban az amnesztiarendelet, amely során több ezer
politikai elítélt szabadult a börtönökből.
- Kádár tanult Rákosi Mátyás hibáiból, jól mutatta ezt a váltást a kollektivizálás
megvalósítása is: a Rákosi-korszakhoz képest kevésbé erőszakos úton, kisebb
engedményekkel hamar sikerült megvalósítani. Ami a Rákosi-korszakban negatívum
volt (pl. a kötelező beszolgáltatás), az megszűnt, ráadásul a parasztság számára
2
komoly engedmény volt a háztáji gazdálkodás engedélyezése. A háztáji
lényegében a parasztságnak saját használatra átengedett kis földterület volt, amelyen
azt termelt, amit akart, nem az államnak, hanem saját javára, vagyis az önálló
gazdálkodást részleges megmaradását jelentette.
Kádár nem tartotta fenn a személyi kultuszt sem, ami a Rákosi-korszak jellemző
vonása volt. Szándékosan törekedett az „egyszerű vezető” képének sugallására,
beszédstílusa, modora is közelebb állt a hétköznapi emberekhez.
- a rendszer alapelemévé vált az életkörülmények, életszínvonal javítása. Ez is a
Rákosi-korszak tanulsága volt, hiszen a padlássöprések, az áruhiány, a jegyrendszer,
beszolgáltatás mind-mind növelték akkor az elégedetlenséget, ami a forradalomhoz
vezetett. Kádár időszakában leginkább a jóléti intézkedések, a biztos megélhetés
stabilizálták legjobban a rendszert, ez volt a fő legitimáló ereje, elfogadásának
legfőbb oka.
Kiszélesítették például a szociálpolitikai ellátásokat (nyugdíj, a betegségi és anyasági
segély, valamint a családi pótlék kiterjesztése és a gyermekgondozási segély (GYES)
bevezetése). Ezen kívül a rendszer mindenkinek biztosított munkát, az ún. teljes
foglalkoztatottság megvalósítására törekedett a szocialista ideológia jegyében (nem
lehetett senki munkanélküli, szigorú törvények sújtották a munkakerülőket – akár
börtön is járt érte).
Megvoltak továbbá az egyéni boldogulás lehetőségei: jó példa erre a
mezőgazdaságban a háztáji gazdálkodás bevezetése, ami a parasztságnak
bevétel kiegészítést jelentett.
Mindezért természetesen dolgozni kellett („Aki dolgozik, az boldogul.”)
- több szabadságot biztosított a lakosság számára: más szocialista országokhoz
képest tágabbak voltak az utazási lehetőségek, lehetett pl. nyugatra is utazni (igaz,
korlátok között, pl. csak meghatározott valutakerettel, és meghatározott
időközönként). Megengedőbb volt a rendszer a kultúra terén is: az Aczél György
nevéhez fűződő kultúrpolitika „a három T” elvét követve „tiltott, tűrt és
támogatott” kategóriába sorolta a művészeti alkotásokat és művészeket. Ennek
köszönhetően olyan nyugati alkotásokat (pl. zenéket, filmeket) is megismerhetett a
magyar közönség, amelyeket nem ítéltek veszélyesnek a rendszer szempontjából, és
művészi értékük is volt.
A jóléti intézkedéseknek, nagyobb szabadságnak köszönhetően Magyarország a legélhetőbb
ország képét mutatta a szocialista táborban („a legvidámabb barakk” volt a nyugat
szemében).
Az 1960-as évekre megváltozott Magyarország nemzetközi helyzete is: 1962-ig Kádár
rendszerét nem tekintették legálisnak, 1956-tól az ENSZ állandóan napirenden a „magyar
kérdést”. A rendszer elfogadottsága miatt, illetve a hidegháborúban tapasztalható újabb
enyhülési szakasz miatt az USA kezdeményezte 1962-ben az ENSZ-ben „a magyar kérdés”
levételét a napirendről, ezzel a Kádár-vezetés nemzetközi szinten is elismertté válik.
A nyugati kapcsolatok bővülésében nagy szerepe volt Willy Brandt „új keleti
politikájának” is, amelynek köszönhetően az NSZK-val bővültek Magyarország kapcsolatai.
Magyarországon nyílt lehetősége a két német állam miatt elszakított családoknak a
találkozásra pl., emelkedett a német turisták száma. Kádár elfogadottságát jelezte az 1970-es
években az is, hogy az USA visszaszolgáltatta Magyarországnak a Szent Koronát.
3
3. Életmód a Kádár-korszakban
A Kádár-rendszert szokás a gulyáskommunizmus vagy frizsiderszocializmus fogalmával
is jellemezni a jólét miatt.
Az életmód a nyugati jóléti, fogyasztói társadalom jelenségeit mutatta: az élelmiszer- és
áruellátás javult, a háztartási gépek (pl. hűtőgép, mosógép, televízió) elterjedtté váltak a
háztartásokban, sok munkával elérhető volt a személyautó, hétvégi telek, nyaraló,
rendszeres üdülés.
Átalakultak a vásárlási szokások (ABC hálózat), az öltözködési szokások a nyugati mintát
követték (miniszoknya, farmer, pulóver). Az életkörülmények javulását mutatta a falvakban
az összkomfortos „kockaházak” divatba jövetele, a városokban a panelházak építése.
4. A rendszer árnyoldalai
A nagyobb szabadság természetesen nem jelentett teljes szabadságot. A Kádárkorszakban a párttól független közösségi cselekvést, szerveződéseket nem támogatták,
csak a párthoz kötődő szervezetek működhettek. A civil szerveződések hiánya hosszú távra
meghatározta az emberek közösségi szellemét, ennek lett negatív következménye lett az
elzárkózás, a csak saját problémákkal való törődés elterjedése a társadalomban.
Megmaradt az „éberség” beidegződése is: a Belügyminisztériumban továbbra is külön
csoport (a hírhedt III/III-as ügyosztály) foglakozott bizonyos személyek, csoportok állandó
megfigyelésével, ügynökök, beszervezett besúgók hálózatát működtetve.
Az életszínvonal emelésének politikája is következményekkel járt, emiatt elhanyagoltak
egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat,
oktatás, egészségügy fejlesztését; ezeken a területeken Magyarország egyre inkább lemaradt
a nyugati országoktól. Magyarországon viszonylagos jólét uralkodott, viszont emögött
nem állt olyan teljesítőképes gazdaság, mint a nyugati államokban.
A gazdaság alapvető jellemzői ugyanis azok maradtak, mint korábban: maradt a merev,
állami irányítású tervgazdálkodás, az extenzív fejlesztések (mennyiségi bővülés, új
beruházások) előtérbe helyezése, az állami szabályozások rendszere (pl. kötött, hatósági
árak az alapvető élelmiszerek esetében). Ezeknek megvolt a maga haszna (pl. az új
beruházások új munkahelyeket teremtettek, az árakat mesterségesen alacsony szinten
tartották, így könnyen megvásárolhatóak voltak pl. az alapvető élelmiszerek), de a gazdaság
fejlődése az 1960-as évek végére lassulni kezdett.
Az új gazdasági mechanizmus kísérlete
Ezt a tendenciát figyelembe véve 1968-ban így indult útjára gazdasági szakemberek (Nyers
Rezső, Fock Jenő) elgondolásai alapján az új gazdasági mechanizmus, amit nagyobb
szabású gazdasági reformnak szántak. A reform lényege az extenzív fejlesztésről az áttérés
lett volna az intenzív fejlesztésre (tehát a mennyiségi szemlélet helyett a minőség és
hatékonyság volt a cél, az új befektetések helyett a korszerűsítés, a meglévő struktúra
fejlesztése). A reform keretében alapvetően lazítottak a tervgazdálkodás szabályain, csak
keretszámokat írtak elő, nem szigorú tervszámokat, és a vállalatok nagyobb önállóságot
kaptak a megvalósításhoz. Az alapelv az volt, hogy a döntések ott szülessenek, ahol a
termelés folyik, ezzel akarták ösztönözni a hatékonyabb termelést.
A reform azonban nem érte el célját. A megvalósításba ugyanis olyan fékeket építettek
bele, amelyek eleve kétségessé tették a reform sikerét. Ilyen volt pl.
- a hatósági árszabályozás fenntartása, ami eleve kizárta a versenyképességet
4
- a teljes foglalkoztatottság fenntartása (maradt a felesleges alkalmazások tömege,
ami a munkamorálra volt rossz hatással, illetve a bérek kifizetése a nyereségességet
kérdőjelezte meg)
- az állami támogatás és nyereségelvonás rendszere, amelynek keretében a
nyereségesen működőktől vették el a nyereséget, hogy a rosszul működőket
támogassák.
Ahhoz, hogy a reform sikeres legyen, politikai és ideológiai változásra is szükség lett
volna. Előrelépés ezen a téren viszont nem történt, Kádár nem kockáztatta meg, hogy
jelentősebb változásokkal Magyarország Csehszlovákia sorsára jusson (1968. „prágai
tavasz”), ezért 1973-ban leállították az új gazdasági mechanizmust.
A gazdasági reform sikertelensége után a gazdaság lassú hanyatlása folytatódott. Az
életszínvonal fenntartása viszont létkérdés volt a rendszer számára (emiatt fogadták el), így a
gazdasági problémákból eredő hiányt hitelfelvételekkel próbálták orvosolni. A hitelek
javarésze az életszínvonal politika szinten tartására ment el, nem a hatékony gazdálkodás
megteremtésére, így az államháztartási hiány folyamatosan nőtt. Az 1980-as évekre az ország
adósságcsapdába került, már a meglévő hitelek törlesztésére vettek fel újabb hiteleket.
A társadalmi következmények
Az életszínvonal fenntartása a lakosságtól is többletmunkát igényelt. Az egyéni boldogulást
a rendszer azzal támogatta, hogy szemet hunyt a „második gazdaság” létezése fölött.
„Második gazdaság” alatt a háztájiban, a kisiparban és kiskereskedelemben legálisan
mellékállásban végzett munkát értették, de ide számították például a magáncélra végzett
munkát („maszekolást”) is. Ennek köszönhetően a családok több bevételhez juthattak – igaz,
több munka árán.
Az életszínvonal emelésének és szinten tartásának árát így viszont a lakosság is
megfizette: az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett „második
gazdaságban”, a főállás mellé másodállást vállalva a több és biztosabb jövedelem érdekében.
A hetvenes években a magyar családok mintegy háromnegyede szerzett jövedelmet a
második gazdaságból.
Az önkizsákmányolás, túlhajszoltság ugyanakkor negatív társadalmi
következményekkel járt. 1960 és 1980 között a felnőtt lakosság várható élettartama
csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns
jelenségek száma: az öngyilkosságok aránya, az alkoholisták száma folyamatosan
emelkedett.
Válságba került a társadalom alapegysége, a család is: nőtt a válások száma, elkezdődött
az egy, maximum kétgyermekes családmodell elterjedése (több gyermek eltartása már
problémás lehetett).
Mindezek mellett jellemzővé vált a társadalmi különbségek növekedése. A Kádárkorszakban is létezett társadalmi elit (a káderek, vezető beosztásban lévők, akiknek szűkebb
körét a nomenklatúra, a párt felső vezetése jelentette), akik mindenhez könnyebben jutottak
hozzá, míg másik oldalon nőtt azon családok száma, akik jelentős többletmunkával tudták
csak fenntartani a jólétet, vagy épp szegénységben éltek (pl. sokgyermekes munkáscsaládok,
szakképzettség nélküliek, egyedülállók). A társadalmi egyenlőség tehát, amit a rendszer
hirdetett, a valóságban nem érvényesült.
Szabó Dávid
8.0★ · 05/24/25
a childhood classic for me. It gets older and older as you grow older and older, but it has a certain charm to it if you watched it as a kid
a childhood classic for me. It gets older and older as you grow older and older, but it has a certain charm to it if you watched it as a kid
Lisa
8.0★ · 05/17/25
VIP szőke
6.0★ · 03/04/25
Máté Szabó
8.5★ · 06/12/24